EMA » térképek » Köztes-Európa »
106. Montenegró területi gyarapodása, 1798-1913
 
   
A 4,6 ezer km2-es és 70 ezer lakosú (1770) Montenegró/Crna Gora fölött formálisan a Porta katuni/cetinjei kormányzója gyakorolja a világi, a görögkeleti püspök az egyházi hatalmat. A három tucat helyi törzs feje (vladika) pravoszláv egyházfőként őrzi hatalmát a törökökkel szemben.

Az 1792-96-os sikeres török háború után a Cetinjében (1798) a törzseket I. (Petrovic Njegos) Péter alatt egyesítve alaptörvényt fogadnak el. A Porta 1799-ben elismeri önállóságát, amihez hozzájárul az orosz flotta felvonulása is (Montenegrót 1711 óta tekinti érdekszférájának Oroszország). Újabb törzsi-családi harcok után II. (Njegos) Péter (1830-1851) alatt orosz segítséggel épül ki az államigazgatás. A Porta lekötöttségét (orosz-török háború, Mohammed Ali) kihasználva 1830-ra végleg annektálja Brdát, elzárva a törökök elől a Hercegovinát Albániával összekötő Niksic-Spuz-Podgorica-Scutari utat. Keleti (Podgorica) és nyugati (Grahovo) annexiós hadjáratai kudarcot vallanak, s 1843-ban elveszíti a Shkodrai-tó (akkor még) két szigetét (Vranjina, Lessendra) is. A hivatalát 1852-ben fejedelemséggé szekularizáló Danilo (1851-1860) a krimi háborúban osztrák nyomásra semleges marad. Az orosz befolyás gyengülését kihasználó Porta támadása (1858) után orosz és francia nyomásra 1859. okt. 14-én függetlenségét de facto elismerve első ízben rögzítik (némileg kiterjesztett) határait. I. Nikola (1860-1918) alatt a Porta 1862 tavaszán újra megkísérli Niksic és Spuz irányából elvágni Brdát és Zetát. Győzelme ellenére nagyhatalmi nyomásra maradnak az 1859-es határok (scutari konvenció, 1862. aug. 31.).

A podgoricai konfliktust (1874 október) követő 1975-ös hercegovinai határmenti felkelés hatására a fejedelem az 1876. jún. 12-i velencei montenegrói-szerb szerződésnek megfelelően hadat üzen a Portának (július 2.), s a szerbekkel ellentétben győzelmeket arat (Danilovgrad, Medun). A san-stefanói békében megszerzi a Novipazári szandzsák nagyrészét, jelentős hercegovinai területeket, a Shkodrai-tó partvidékét és a tengerpartot (a formális török függésben maradó ország területe 13,7 ezer km2-re nő). A berlini kongresszussal elnyeri teljes függetlenségét, megtartja tengerpartját (107. térkép), de 4,1 ezer km2-nyi területet elcsatolnak tőle. Az így is jelentősen megnövekedett fejedelemség (9,5 ezer km2, 1898-ban 191,5 ezer lakos) az 1905 októberi alkotmánnyal parlamentáris monarchiává, majd királysággá válik (1910. aug. 28.).

Az első Balkán-háborúban a Balkán Szövetség tagjaként eléri legnagyobb kiterjedését (14,4 ezer km2, 370 ezer lakos): megszerzi az 1912. okt. 6-i szerb-montenegrói szerződésben felosztott Szandzsák déli felét, a Lim forrásvidékét (Plav, Gusinje) és Metohiját (Pec, Djakovica), a Shkodrai-tó északi partján Podum és Tuzi környékét, a délin a tó és a tengerpart közti maradék területet a Bojánáig. A fegyverszünet ellenére 1913. márc. 22-én elfoglalt Scutarit osztrák-olasz nyomásra átadni kényszerül a formálódó Albániának.


 

 
 
  <<| előző térkép

105. A Dodekanészosz, 1912-1947

>>| következő térkép

107. Velencei Albánia

 
 
 

KERESÉS

AZ ADATBÁZISRÓL

  :: a könyvről
  :: bibliográfia
  :: névmutató

MÁS ADATBÁZISOK

:: Köztes-Európa kronológia 1756-1997
:: Sebők László térképgyűjteménye
:: Helységnévváltozások Köztes-Európában
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék