EMA » térképek » Köztes-Európa »
51. A szerb felkelés, 1804-1817
 
   
A Belgrádi pasalik/Smederevói (Szendrői) szandzsák (23,7 ezer km2, 368 ezer fő) 1718-1739 között osztrák kézen van (Olténiával és Bosznia északi szegélyével). Az 1787-92-es orosz/osztrák-török háború (osztrák megszállással) után 1793-ban kiváltságokat kap (szerb közigazgatás, szpáhi birtokok felszámolása, szerb szabadcsapatok legalizálása). Az 1797-es janicsárfelkelés során Paszvandoglu Oszmán vidini pasa seregét visszaverik, de Napóleon egyiptomi hadjárata (1798) leköti a szultánt. A janicsárok mészárlása után III. Szelim központosítása (1801) letöri az autonómiát.

Djordje Petrovic (Karadjordje) a janicsárhatalom és a vallási elnyomás (173. térkép) ellen induló 1804. febr. 14-i felkelése egész Sumadijára kiterjed: márciusra a 12 nahijéből 9 felszabadul, a janicsárok a városokba menekülnek, a felkelők Belgrád alatt előterjesztik autonómiaigényüket. Hafiz nisi pasa Morava völgyében támadó seregét visszaverve az 1805 novemberében elfoglalt Smederevóba (első szerb főváros, amit 1806 decemberi elfoglalása után Belgrád vált fel) összehívják a nemzetgyűlést (szkupstina). Harcukat Oroszország anyagilag támogatja, 1806-al orosz-török háború indul, 1807 júniusában orosz-szerb szövetséget kötnek (de a török oldalon álló Napóleont nem sikerül megnyerni). Hasszán pasa októberi büntetőhadjáratát az izmaili orosz győzelem állítja meg (a török haderőt az aldunai frontra irányítják). Karadjordje 1809 májusában már Boszniában és Hercegovinában harcol, miközben a török csapatok Szófiából és Pristinából indulnak Nis ellen. Az orosz-török háborút lezáró bukaresti béke (1812) előírja az önkormányzat helyreállítását, de II. Mahmud rendcsinálása ellen folytatódik a harc. A Nis, Vidin, Bosznia irányú török támadás nyomán 1813 októberben elesik Belgrád, decemberre összeomlik a felkelés, vezetői Ausztriába menekülnek a janicsár és albán seregek bosszúja elől.

A megtorlások miatt 1815 áprilisában Takovóból induló második felkelést a Sumadijai szandzsák élén álló Milos Obrenovic vezeti. Rudnik, Cacak, Pozarevac, Kraljevo elfoglalása után orosz nyomásra az október 2-i szóbeli megállapodás (majd az 1817 novemberi belgrádi egyezmény) a török fennhatóság fejében elismeri Szerbia széles autonómiáját, Milos Obrenovic főkenézi (régensi) méltóságát utódlási joggal. A felkelés vajdáival Obrenovic leszámol (a hazatérő Karadjordje megölésével indul a Karadjordevic és Obrenovic dinasztia évszázados harca). Az akkermani orosz-török szerződéssel (1826) Szerbia hűbéres fejedelemség lesz, amit a drinápolyi béke (1829), majd a szultán (1830) megerősít. A Porta lekötöttségét kihasználva 1833-ban annektálja az első felkelés során elfoglalt, de akkor nem csatolt hat nahijét (területe 37,8 ezer km2-re nő). A szultán ezt orosz nyomásra elismeri.


51a) A szerb etnikum déli határa a XIX. sz. közepén

A térkép Davidovitch szerint ábrázolja a szerb etnikum déli határát (ld. még 172a. térkép).


 

 
 
  <<| előző térkép

50. Törökellenes nemzeti mozgalmak a Balkánon, 1804-1833

>>| következő térkép

52. A független Görögország, 1830

 
 
 

KERESÉS

AZ ADATBÁZISRÓL

  :: a könyvről
  :: bibliográfia
  :: névmutató

MÁS ADATBÁZISOK

:: Köztes-Európa kronológia 1756-1997
:: Sebők László térképgyűjteménye
:: Helységnévváltozások Köztes-Európában
   

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2017
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék